Tündérpalota

Mivel elég kihalt a blog, gondoltam, legalább a jól sikerült ebédek receptjeit följegyzem ide. A mai nap is ilyen, ráadásul saját kreálmány:

Oliva olajon megpárolom a hagymát, a kockákra vágott cukkinit és két nagyobb paradicsomot. Ráborítottam egy pici paradicsomkonzervet, sóztam, bazsalikomoztam, össze rottyantottam. Főtt rizsre tettük, sajtot (most épp gouda) reszeltünk rá. Nagyon finom, nyári ebéd volt.

Desszertnek Gála pudingkrémet ettünk, ami hideg tejjel, keveréssel 5 perc, főzni sem kell.

a fürtöktől. :-( Johanna hajat váltott. Elhullajtotta a göndör fürtjeit, alatta egyenes szálak nőttek. Már csak a feje tetején maradtak meg a hosszabb, göndör fürtök, amiket ma levágtam, mert úgy nézett ki, mint egy punk. Így kissé egységesebb lett a frizurája, de még mindig több ott a haj és a kis túlélők továbbra is próbálkoznak göndörödni, nem akarnak asszimilálódni. :-)

Az első kép nyár elején, a második ma készült.

a borostyán nyaklánctól. :-( Borbála lánca kiszolgált. Johanna ma este letépte róla. Három és fél évet bírt, de elöregedett. Végül is a fogzást úgy ahogy befejezte, az óvodába meg nem való nyaklánc, így nem baj, de azért sajnálom. Talán egyszer, újrafűzve még használjuk valamire...

a fölső kettes metszőtől. :-) Úgy tűnik, mi nem tudjuk tovább örökíteni ezeket a fogakat. Borbálának sem nőttek ki, eddig Johannánál sem jelent meg, de reménykedtünk. Most láttam, hogy már jön a szemfoga, szóval neki is kettővel kevesebb lesz a végeredmény. Reméljük, a maradandó fogaiknak megvan minden csírája!

Itt látszik a szellős fogsor:

Óvoda

Ági nénit aranyba foglaljuk! Persze, csak óvatosan, nehogy baja essék. :-) Valahányszor találkozom vele, mindig agyon dicséri Borbálát. Mintha hájjal kenegetnének. (Bár, nem tudom, az milyen lehet, mert még sosem volt benne részem, de biztos jó lehet, ha már ezt mondogatják.) Annyira jól tud esni, mikor olyanokat mond, hogy:

"Nagyon aranyos kislányod van, úgy örülünk, hogy hozzánk jár!"

"Olyan szépen beszél a felnőttekkel, a gyerekek is szeretik!"

"Szépen eszik." (Úgy látszik, az óvoda a megoldás a rosszul evő gyerekeknek, hogy éhen ne haljanak.)

Az első három ismerkedős napot leszámítva, mikor csak egy-egy órát töltöttünk az udvaron, ma volt az 5.napja. A második naptól kezdve sír reggelenként, hogy nem akar ott maradni. (Ez mondjuk, elmúlik kb. fél perc alatt, de azért nem kellemes egyikünknek sem.) Ma volt az első nap, hogy Ági néni fogadta reggel az oviban. Már pityergett, de Ági néni úgy elvarázsolta, hogy elfelejtette folytatni. Ma nem síró gyereket kellett ott hagynom, amiért nagyon hálás vagyok!!!

-

Bizonyosság

Ha Borbálától kérdezem:

- Biztos?

- Biztosz!

Ha Johannától kérdezem:

- Bizti?

- Bicci!

Cukik!!!

Éjszaka

Újra eljött az az idő, ami anyaságom előtt volt jellemző rám, hogy hajnalban (azelőtt 3-kor, manapság fáradtság függő) felébredek (kimegyek WC-re), aztán nem bírok vissza aludni. Elszenvedek így 1-1,5 órákat naponta, mire újra el tudok aludni. Elkezd járni az agyam és nem tudom leállítani. Már azon is gondolkodtam, hogy hogyan tudnám ezt az időt hasznosítani, ha már úgyis fent vagyok. Egyszerűen csak kattognak azok a fogaskerekek és én nem bírok velük. Lehet, hogy agyműködésgátlót kéne szednem??? :D

Borbála ma ment először óvodába majdnem két hét betegeskedés után. (Hát, bizony, régen írtam, azóta Borbálánk óvodás kislány lett, okt. 1-i hatállyal.) Reggel sikerült fölkelnem (tegnap nem sikerült), ügyesen kikészítettem a mézes kenyeret és a langyos tejet reggelire, hogy el tudjunk időben indulni. Sütött a Nap, ami a tegnapi egész napos esőzéssel szemben hihetetlenül jó volt! Először használtam a Manducát éles bevetésen és remekül vizsgázott. Kényelmes volt és amit már annyiszor hallottam másoktól, de sosem tapasztaltam még: tényleg meg sem éreztem a súlyát Johannának, ami pedig már 10 kg. Annyira jó a súlyelosztása, hogy könnyedén le bírtam guggolni és megölelni Borbálát a reggeli búcsúzkodáskor, amit aztán az ebéd utáni találkozáskor megismételtünk és akkora sikere volt mindkettőnk részéről, hogy ezentúl beiktatott napirendi pont lesz. E két esemény között édesen elvoltunk itthon Johannával és megfőztem életem első babfőzelékét, ami ehető volt (mi pedig éhesek), de azért még van mit csiszolni rajta. Borbála remekül érezte magát az óvodában, rengeteg minden történt vele. Hihetetlen, hogy ennyi minden bele fér egy délelőttbe, mindezt 27 gyerekkel! Mintha sose csináltam volna hasonlót... :-)

Mivel holnap kirándulni mennek és nincs egy épkézláb sapkája (a reggelek pedig igencsak hűvösek), ma sürgősen be kellett szereznünk egy őszi sapkát. Ezért aztán az oviból egyenesen a patak parti cipőbolt felé vettük az irányt, ahol bizony, lehet kapni remek kis sapkákat is, az eladó Eszter néni pedig egy tündér. Nehezen, de végül mégis sikerült találnunk egy megfelelő sapkát, ami szerencsére kék (és nem rózsaszín vagy piros, vagy sárga). Mondtam, hogy akkor mindjárt jövünk, veszünk föl pénzt, mert csak 30 Ft készpénz van nálam. Erre viszont nem került sor, mert Eszter néni oda adta a sapkát, hogy majd behozom az árát később. Köpni-nyelni nem tudtam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen még létezik a 21. században, pláne nem az üzlet világában. Meghatottan és boldogan mentünk tovább az iskolába az ebédbefizetés ügyében. A gazdaságin egy kedves hölgy ült, aki rögtön letegezett (ennyire kölyökképű volnék két gyerekkel???). Kicsit beszélgettünk, felajánlotta segítségét. Nagyon (talán túlzottan is) közvetlen volt.

Borbála, ha oviban van, mindig nagyon bújós utána, főleg ahhoz viszonyítva, amilyen általában. Egész úton végig fogja a kezemet, ha elengedem valami miatt, rögtön nyüszít érte, szereti, ha megölelem, simogatom. Ez nagyon jólesik a lelkemnek. Szófogadóbb és együtt működőbb is, mint általában. Ráadásul kellemesen elfárad és óriásit alszik délután minden zokszó nélkül.

Míg aludtak, elfoglaltam állandó helyemet a számítógép előtt és bele vetettem magam a virtuális világba. Míg a kedvenc sorozatom egyik epizódját néztem, érkezett rengeteg levelem. (Megnyertem egy pelenkát is, amire csak brahiból licitáltam, nem gondoltam, hogy enyém lenne, de most már mindegy.) Az egyik levélben arról értesítettek, hogy a Facebook-on, mint 50. lájkoló, egy fülbevalót kapok ajándékba. Mindig szeretem volna venni valami hasonló kézműves terméket, csak sajnáltam rá a pénzt. Nyerni viszont jó! (a lila lepkés a lap alján)

A másik levél teljesen meglepett. Baráti körünkben egy családban a harmadik gyereket várták, de még vagy két hét hátra volt a kiírt időpontig. A kislánynak viszont sürgős volt és ma reggel megszületett. Isten hozta!

Csupa örülni való történt ma! Nem is tudom, hogy történhet ennyi vidám, kedves, szívet melengető dolog egy nap alatt egy emberrel. Hát, örülök neki, mindnek! Holnap pedig Borbála kirándulni megy az ovival. Zajlik az élet! ;-)

 Sikeresen túléltük az ebédet és lefeküdtek a lányok. Kisebb győzködés után el is aludtak. Ekkor nézek szét. Az előszobában két rágóka van elszórva. (Nahát, pedig idáig azért nem szokott elérni a megállíthatatlan játék rengeteg!). Rögtön a szobaajtóban egy pucér baba. A ruháit már nem is keresem, úgysem tűrik meg rajta. De Johanna olyan szeretettel tudja simogatni a hátát, miközben ölelgeti, ahogyan én szoktam nekik. Aztán mellette egy pelenkás zacskó. Azt hiszem, ezt én hagytam el, ők csak terítették. A ruhaszárító tetején egy formaválogató fajáték. Ezt meg hogy rakta oda föl??? Ja, felállt a kanapéra, persze! Ezért van annyira lecsúszva róla a takaró. Ott szoktak bulizni, miközben a kislámpa kapcsolóját vadászva rángatják a zsinórt. Az ablakpárkányon a vadi új WC kefénk pihen, még bolti csomagolásban. Biztosan meg kellett menteni Johanna elől, aki nem ér még fel odáig. Pedig micsoda vehemenciával hurcolta maga után délelőtt! Azt hiszem, nekem is le kellene dőlnöm. Aludni már nem tudok, de azért oda bújok a kanapéra, magamra húzom az ott heverő hordozókendőt és onnan nézem a furcsa csendéletet. 

 Miután ma este humuszba mártogatott bulátát ettem vacsorára, úgy gondolom, megérett egy ilyen bejegyzés is.

1. Hordozás. Hordozunk mi mindenben: erszényben, karikásban, kendőben, mei tai-ban (kendős és canvas), SSC-ben (csatos). Oli kedvence a csatos (Manduca), az enyém pedig az Encsi féle kendős mei tai, de most újra próbálkozom a kendővel. A helyes hordozás - ellentétben a kenguruval és a fémvázas háti hordozóval, ami veszélyes és megterhelő - kényelmes, biztonságos és egészséges testileg és lelkileg egyaránt. Ezen kívül pedig fantasztikus érzés!

2. Mosható pelenka. Az összes, amit használok AIO (all in one) és egyméretes, tehát (elvileg) születéstől szobatisztaságig használható, mérete pedig patentokkal állítható (ez alól egyetlen kivétel az egy szem shinies pelusunk, ami cipzáros). Van bambuszos (pop-in), pamut (tetra, más néven büfis pelus, amit anyáink is használtak) és műszálas (coolababy, papose, minky, Bum Genius V3 és egy, aminek nem tudom a nevét, de nagyon szép almás :D). Ezek az utóbbiak egytől egyig zsebes pelenkák, ami úgy néz ki, hogy belül van egy polár réteg, kívül meg a vízhatlan, lélegző anyag és ezek közé kell betenni a nedvszívó betétet, ami gyárilag mikroszálas frottír, de teszek bele minden mást is. :-) Egészségesebb, olcsóbb, mint az eldobható és környezetbarát.

3. Epeszappan. Ez a mosható pelusozásból eredeztethető és a legjobb folttisztító szer, ami ráadásul környezet- és bőrbarát, valamint nagyon olcsó, ha az ember tudja a kulisszatitkot és a megfelelő helyen szerzi be. Marhaepe kivonatot tartalmaz. Ez, mint emésztőenzim, bontja a különböző eredetű foltok anyagát. Gyerekek mellett nélkülözhetetlen, de nekem sok minden másra is az egyetlen hatásos szer.

4. Ecet. Mosáshoz, takarításhoz. Öblítőt rég nem használunk, nagyon ártalmas dolog, helyette 1:2 arányban higított ecetet öntök az öblítőt tartályba. Megőrzi a ruhák színét, eltávolítja az esetlegesen a szálak között maradt mosószer maradványokat, puhít és fertőtlenít. Nem lesz a ruháknak ecet szaga! Valamint a létező legjobb (és legolcsóbb!) vízkőoldó. Öblítőként a mosógépet is védi. Ahogy kapcsolatba kerül a vízkővel, azonnal pezsegni kezd és gyönyörű munkát végez. Azt már ne is írjam, ugye, hogy környezetbarát és nem marja szét az ember kezét, ha kesztyű nélkül takarít...

 Egyre tovább van sötét reggel és egyre hamarabb tér a Nap is nyugovóra. Már nem alszunk nyitott ablaknál, csak a szomszéd szobában van nyitva az erkélyajtó. Ma még a szél is fúj.

Az elmúlt hónapban (is) sok minden történt velünk. 

A 4. házassági évfordulónk utáni nap volt az öcsémék esküvője. Nem tudok róla méltóképpen nyilatkozni, helyette álljon itt ez:

http://vimeo.com/27909696

(Sajnos a link nem működik, de böngésző sávba másolva már nézhető is! ;-) )

Remélem, látszik, hogy Borbála milyen gyönyörű és édes koszorúslány volt! :-)

Azok után, hogy konstatáltuk B. 12. fogának kibújását, megrökönyödve vettem észre, hogy Johanna első foga is áttört (7 hónaposan!). Összehasonlításként (tudom, ilyet nem szabad...): Borbálának 13 hónaposan jött az első foga és vagy 3-4 hónapig teljesen egyedül is maradt. Úgy nézett ki, mint egy kis boszi. :-)

Johanna, kb. az első fogának megjelenésével egy időben, felnyomta magát négykézlábra és elkezdett ringatózni. Mostanra ezt már akkora elánnal teszi, hogy ha a rácsos ágyban van, attól félek, hogy beveri a fejét, mert természetesen ezt is keresztben teszi. Készítettünk neki egy szuper szórakoztató központot a nagyszobában. Itt tanulgatja tovább a világot. Persze mellette van közvetlenül a játékos polc, többnyire Borbála játékaival. Ezek annyira, de annyira érdekesek! Taktikája a következő: Feltolja magát négykézlábra, célba veszi az óhajtott tárgyat ééés... vetődik, majd kiterül, mint egy kis béka. Ezt kombinálja a villám gyors kúszással. Édes! 

Még nem igazán tud ülni, de beraktam az etetőszékbe, hadd szokja a dolgot. Próbálkozunk némi nemű evéssel is, kisebb nagyobb sikerrel. Bár inkább kisebbel. Aminek nagy sikere volt, az a veszélyes közelségében felejtett számlalevelem volt. Valamiért úgy döntött, hogy a boríték csak csomagolás, ezért azt ledobta a földre és magából az A4-es papírból harapott egy jókorát. Úgy kellett kihalásznom a szájából. Azt hittem, le is nyelte, mire észre vettem. Mielőtt bárki is megijedne, megnyugtathatok mindenkit: nem fog éhen halni, továbbra is szopik tisztességgel, éjszaka is 2 óránként.

Mióta haza jöttünk nyári csavargásainkból (amik túlnyomó részt augusztusban voltak), Borbála bele vetette magát a bilizésbe. Nagyon édes a bugyis popója! Már csak alváshoz (éjjel és délután) kap pelust. Boltba és a játszótérre is anélkül megyünk. Teljesen oda van a húgáért (és persze ez fordítva is igaz). Reggel őt köszönti először, csak utána engem. Mostanában azzal motivált az evésre, hogy csak akkor vezetheti az autót, ha sokat eszik és szép nagyra megnő. Édes és okos nagy lány lett belőle. Egyre édesebb és egyre okosabb! :-)

Bízva abban, hogy lesz még több ilyen bejegyzés is, már rögtön számoztam is. :-)

 1. Esti (v. reggeli?) kakaóját itta, mikor elhangzott:

- Nem szejetem hideget, azt szejetem, ha mejeg.

2. Ha valamelyikünk telefonál, miután letettük, érdeklődik:

- Ki vót?

- X. Y.

- Jön?

3. A bolt mellett, ahova járunk, egy házaspár szokott némi ruhát, háztartási textíliát árulni. Mikor este mentek haza, a néni előre ment, míg a férje beszélgetett még. Borbála meglátta, hogy egyedül van és nem értette:

- Hú van bácija?

4. Egy másik alkalommal csak a férfi volt kint árulni, mire Borbála:

- Hú van báci nénije?

5. Az apjuk lerakta Johannát a nagy ágyra és kiment valamiért a szobába. Borbála rákiáltott:

- Apa! Deje vissza Nahannához! Le eszik! Mit tépzejsz?!

6. Almádiban voltunk a kilencessel, miután feloszlott a társaság, még vissza mentünk Tatihoz. Mondtuk Borbálának:

- Borbála! Megyünk Tatihoz, aztán haza.

- Mit eszem ott? (A kardinális kérdés :D)

7. Lehúzom a kocsiban az ablakot:

- Fázik hajam!

8. Megyünk az alsó rakparton:

- Hol van dugó?

- Milyen dugó? Le akarod ereszteni a Dunát?

- Igen!

9. Biztosítja a húgát arról, hogy neki milyen fontos:

- Fidejek jád, Nahanna.

10. Kint elkezdett esni az eső, Oli és Borbála ott állt az erkélyajtóban, hogy kinézzen.

- Cöpög efő, Apa, ne nézz oda!

11. Idétlenkedett az ágyon és hiába szóltam rá, oda se bagózott. Rákiáltottam:

- Borbála, térj már észhez!

Sírva válaszolt:

- Nem mejek észhez, ide jöttem Anájoz, Apájoz!

12. Építkezés mellett mentek el apjával, ahol egy munkás ült, várta a többieket a munkanap reggelén. Borbála fennhangon megjegyezte:

- Nem akaj dógozni báci.

13. Almádiban akart följönni a kertből és a terasz előtt akadályba ütközött (volt vagy két lépcsőfok a szintkülönbség, ami alapvetően nem okoz neki problémát, csak most valami nyűgje volt). Egyik lábával fellépett az első lépcsőfokra, az egyik kezével támaszkodott a földön, a másikkal az apja felé nyúlt:

- Apa szeícc!

Mivel Oli tudta, hogy csak hiszti az egész, tovább ment és bent neki állt Borbála reggeli maradékának, hogy megeszi. Erre Borbála fölrohant, elrángatta az apját, hogy az még kell neki és mikor látta, hogy már biztonságban van az elemózsia, vissza szaladt a lépcsőre, felvette az előző szerencsétlenkedő pózt és folytatta ott, ahol abba hagyta:

- Apa szeícc!!

Johanna tegnap volt fél éves, ennek örömére kipróbáltuk a hordozókendőből rögtönzött függőágyat. Nagyon élvezte a dolgot! Főleg az tetszett neki, mikor Borbála hintáztatta. (A kép már az esti lefekvés előtt, pizsamában készült.)

Borbála már megérett a bilizésre, nagyon ügyes tud lenni. Ha sikerül bele pisilnie, kap egy világítós matricát az ágyán lévő leesés gátlóra, amit aztán este büszkén nézeget. Egyszer teljesen magától kakilnia is sikerült, amit nagy ováció és ünneplés követett. Ezért már nagy (Dzsungelmániás maradék csere) matrica járt, amit füzetbe ragasztottunk. Mivel ilyen ügyes (és csak ritkán nem figyel oda, ha valaminek jönnie kell), ha elég meleg van, már bugyiban garázdálkodhat itthon a lakásban. Jól áll neki! :)

 Ja, nem romantikus hétvége Olival, hanem édes kettes Johannával! :-)

Oli lement Borbálával a Balatonra, mi meg itthon maradtunk kettecskén. Eredetileg együtt terveztük a kiruccanást, de rendesen ki vagyok purcanva, idegen helyen lenni meg nekem nem pihentető, így a maradás és a fizikai és idegi regenerálódás mellett döntöttem. Már csak azért is, mert tegnap szembe jött velem (sőt, egyenesen elütött!) egy nyitva hagyott szekrényajtó, ami olyan léket vágott a fejembe, hogy tenyérnyi vérnyomokat hagytam a fejemhez szorított törölközőn. Szerencsére éppen itt volt Filoména nővér, így a gyerekek sem rémültek halálra (csak Oli) és én is kaptam szakszerű ellátást. Gondoltam, nem lenne praktikus, ha azon a lyukon fürdés közben befolyna a fejembe a Balatonvíz, mert enélkül is elég kaotikus a helyzet odabent.

Miután elintegettem a nagylányomat és szipogva konstatáltam magamban, hogy ennyit még soha nem volt tőlem távol, gyorsan vissza bújtam az ágyba. (Mentségemre szóljon, hogy hajnalok hajnalán indultak, hogy elkerüljék a nagy meleget.) Aztán mikor fél 11-kor fölkeltünk Johannával, közöltem vele, hogy túlélésre játszunk a hétvégén, nincs mosható pelus. Nem is csináltunk semmi mást egész nap, mint ettünk (szigorúan zacskós levest és mirelit pizzát) és aludtunk. Ki sem dugtuk az orrunkat, lévén este 8-kor is még 30 fok odakint.

Borbála a telefonhívásokból ítélve remekül érzi magát és meg sem tudom számolni, hányan kényeztetik. Játszik, fürdik és jókat eszik. Mindezekről pedig este korrekt beszámolót tart nekem.

A második nap azzal kezdődött, hogy reggel 7-kor egy pukkanásra ébredtem, majd pedig csendes csordogálást hallottam. Miután félálomból kijózanodtam és rájöttem, hogy nincs szobai szökőkutunk, aminek ilyen kellemes csobogó hangja lehetne, kibotorkáltam a konyhába. Hát, tényleg nem szobai szökőkút volt, annál sokkal pirosabb, édesebb és ragadósabb, név szerint ribizliszörp. Az Apu által készített házi ribizliszörp szűknek találta a neki szánt üveget és az oldalán lyukat ütött. Ezen a lyukon keresztül indult neki meghódítani a konyhapultot, a konyhaszekrény teljes magasságát a padlóig, majd pedig befolyt alája. Bele gondolni se merek, mi lett volna, ha ez a látvány fogad a Balatonról haza érve, este 10-kor. Addigra biztosan teljes belakta volna a szörp a konyhát és otthonosan érezte volna magát mindenhol, de leginkább a konyhaszekrény alatt. Így aztán neki álltam sikálni. Vagy háromszor kellett mindent végig törölni, de így is maradt valami belőle, ami napokkal később is oda vonzotta a hangyákat, akikkel immár 4 hónapja hadban állunk. A vízzáró alá befolyt adaggal volt  legnehezebb dolgom, onnan még este 8-kor is szivárgott kifelé a lé. Ebben a kellemesnek nem mondható reggeli tornában megizzadva bújtam vissza aludni, hogy aztán aznap is fél 11-kor duráljuk neki magunkat a napnak. De vasárnap már legalább nem fájt a fejem. Kapott is Johanna mosható pelust. Azt vettem észre, ezen abszolút mérhető a pihentségi szintem.

A takarítás után, mielőtt neki vágtam volna az újabb adag alvásnak, szusszantam egyet és felhívtam Olit. Éppen akkor reggeliztek. Kérdeztem, beszélhetek-e Borbálával, ezért ő is megkérdezte tőle: "Borbála, beszélsz Anyával?" A válasz: "Eszem!" Ja, bocs! :D

 Múlt héten megsütöttem életem első kenyerét. A sikeren felbuzdulva azóta nem is vettünk boltit. Graham lisztből sütöm egy egyszerű és gyors recept alapján kétnaponta. Finom és egészséges, mi már csak ezt esszük.

 Johanna ma (4,5 hónaposan) a hasáról a hátára fordult!!!!!!!!! Már néhány napja szekálom, hogy forduljon hasra (azt hittem, az könnyebb, azzal kezdik), de erre nem számítottam. Mivel ő hason fekve alszik, most nem lehet lelőni. Hiába rakom be az ágyba hasra, megfordul. :D Amúgy most történt a nagy esemény alig egy fél órája, mikor leraktam aludni. Akkor vissza fordítottam, hogy "Jó éjszakát!", azóta újra háton van. Nincs mese, meg kell tanulnia így is elaludni, addig, míg ez megtörténik, nekünk meg alvás nélkül életben maradni...

 A konyhában együtt szoktunk lenni, hogy miközben Borbálával eszünk, Johanna csorgathassa a nyálát és társaságban legyen, megkímélve így magunkat (és a szomszédokat) az éktelen reklamálástól. Egy ilyen alkalommal Johanna kifejezte nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy ő még csak várományosa az ebédnek, míg mi jóízűen falatozgatunk. Borbála, fontosságának teljes tudatában (sikerült már megvigasztalnia és többször is megnevettetnie a húgát) rászólt:

- "Nahanna, vájj, eszem!"

Egy másik alkalommal (az egy uzsonna volt már) ezt közölte vele, mikor nyűgösködni kezdett:

- "Nahanna! Bábábá ittan, Ana ittan, Apa dózo." (tehát, minden rendben)

Amúgy már szebben is ki tudja mondani a nevét, ha oda figyel. A "Bábábá Anna" már "Bóbája" lett. És már egyértelműen mondja és mutatja, hogy "tettő" éves. Nem pedig tíz, ahogy kb. egy hónapja közölte a csomagszállítóval és néhány kedves érdeklődővel, valamint nem mutat hármat, miközben kettőt mond. (Gyakoroltuk, na.)

 Ma nagyon jó napunk volt! Juditék invitálására elmentünk egy nagyot sétálni, ugyanis cirkusz van a városban. Napközben pedig kint legeltetik az állatokat. Felkerekedtünk hát (ha már úgyis olyan korán kukorékol reggel a drága kis kétéves) a lányokkal és neki vágtunk a nagy útnak, ami már nem is tűnik olyan nagynak, mint tagnap este. A hurkásabbikat a hátamra kanyarítottam, a pálcikásabbikat meg a babakocsiba. Mikor oda értünk, nem láttunk semmi mást, csak a hatalmas sátort és a rengeteg járművet, lakókocsit. Érkezésünk után nem sokkal kezdték kivezetni az állatokat: először egy tevét és egy lovat, majd szép sorjában a többit. Végül lett két ló, két teve, két láma és vagy három póni. Izgultam, hogy lesz-e folytatás, mert Borbálát már 2 napja azzal izzítom, hogy megyünk elefántot nézni. Már majdnem elmentünk, mikor megkérdeztem és kiderült, hogy fél óra múlva hozzák. Vicces volt, mert az összes állat kötőféken volt, amit egy vascölöphöz kötöttek, amit egy óriási kalapáccsal vertek a földbe. Erre jön az elefánt és minden madzag nélkül ott hagyták egy olyan területen, amit egy egyszerű szalaggal (Judit szerint olyan, mint az útépítéseknél használt, de szerintem egy selyemszalagra jobban hasonlít) kerítettek körbe. Azt viszont duplán, mert a belső körben volt az elefánt, a külső körbe pedig kilógott az ormánya. Kedélyesen csemegézett, szelídnek és jól neveltnek tűnt. A gondozója bevallása szerint napi 50 kg lucernát eszik meg és azon kívül mindent, amit oda hordanak neki. Akkor éppen mindenféle zöldséget, gombát, szőlőt és epret evett. Borbála nem volt annyira lenyűgözve, mint vártam, de nekem nagyon tetszett! Őt a keksz és a műzliszelet jobban izgatta. Na, meg Tibi. 

Még az elején megpróbálkoztam a térdig érő fűben egy szoptatással, de Johanna érezte, hogy ez nem a szokásos, nyugis körülmény az evéshez, így nem volt nagy sikere a dolognak. Az egyik láma ráadásul tapintatlanul közel jött. Izgi volt.

Haza felé jövet már kellemesen dög meleg volt, de délután (miután megettük a finom tökfőzeléket és kidőltek a lányok) eleredt az eső, miközben ragyogóan sütött a Nap. Aztán persze beborult, de jól esik a délelőtti meleg, kutyagolás után ez a frissesség. 

 Na, csak sikerült nekem is bloggerré válnom! :D Még tanulom a dolgot, ismerkedek a blogolással, remélem, hamar belejövök és érdemes lesz ide látogatni.