Borbála ma ment először óvodába majdnem két hét betegeskedés után. (Hát, bizony, régen írtam, azóta Borbálánk óvodás kislány lett, okt. 1-i hatállyal.) Reggel sikerült fölkelnem (tegnap nem sikerült), ügyesen kikészítettem a mézes kenyeret és a langyos tejet reggelire, hogy el tudjunk időben indulni. Sütött a Nap, ami a tegnapi egész napos esőzéssel szemben hihetetlenül jó volt! Először használtam a Manducát éles bevetésen és remekül vizsgázott. Kényelmes volt és amit már annyiszor hallottam másoktól, de sosem tapasztaltam még: tényleg meg sem éreztem a súlyát Johannának, ami pedig már 10 kg. Annyira jó a súlyelosztása, hogy könnyedén le bírtam guggolni és megölelni Borbálát a reggeli búcsúzkodáskor, amit aztán az ebéd utáni találkozáskor megismételtünk és akkora sikere volt mindkettőnk részéről, hogy ezentúl beiktatott napirendi pont lesz. E két esemény között édesen elvoltunk itthon Johannával és megfőztem életem első babfőzelékét, ami ehető volt (mi pedig éhesek), de azért még van mit csiszolni rajta. Borbála remekül érezte magát az óvodában, rengeteg minden történt vele. Hihetetlen, hogy ennyi minden bele fér egy délelőttbe, mindezt 27 gyerekkel! Mintha sose csináltam volna hasonlót... :-)
Mivel holnap kirándulni mennek és nincs egy épkézláb sapkája (a reggelek pedig igencsak hűvösek), ma sürgősen be kellett szereznünk egy őszi sapkát. Ezért aztán az oviból egyenesen a patak parti cipőbolt felé vettük az irányt, ahol bizony, lehet kapni remek kis sapkákat is, az eladó Eszter néni pedig egy tündér. Nehezen, de végül mégis sikerült találnunk egy megfelelő sapkát, ami szerencsére kék (és nem rózsaszín vagy piros, vagy sárga). Mondtam, hogy akkor mindjárt jövünk, veszünk föl pénzt, mert csak 30 Ft készpénz van nálam. Erre viszont nem került sor, mert Eszter néni oda adta a sapkát, hogy majd behozom az árát később. Köpni-nyelni nem tudtam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen még létezik a 21. században, pláne nem az üzlet világában. Meghatottan és boldogan mentünk tovább az iskolába az ebédbefizetés ügyében. A gazdaságin egy kedves hölgy ült, aki rögtön letegezett (ennyire kölyökképű volnék két gyerekkel???). Kicsit beszélgettünk, felajánlotta segítségét. Nagyon (talán túlzottan is) közvetlen volt.
Borbála, ha oviban van, mindig nagyon bújós utána, főleg ahhoz viszonyítva, amilyen általában. Egész úton végig fogja a kezemet, ha elengedem valami miatt, rögtön nyüszít érte, szereti, ha megölelem, simogatom. Ez nagyon jólesik a lelkemnek. Szófogadóbb és együtt működőbb is, mint általában. Ráadásul kellemesen elfárad és óriásit alszik délután minden zokszó nélkül.
Míg aludtak, elfoglaltam állandó helyemet a számítógép előtt és bele vetettem magam a virtuális világba. Míg a kedvenc sorozatom egyik epizódját néztem, érkezett rengeteg levelem. (Megnyertem egy pelenkát is, amire csak brahiból licitáltam, nem gondoltam, hogy enyém lenne, de most már mindegy.) Az egyik levélben arról értesítettek, hogy a Facebook-on, mint 50. lájkoló, egy fülbevalót kapok ajándékba. Mindig szeretem volna venni valami hasonló kézműves terméket, csak sajnáltam rá a pénzt. Nyerni viszont jó! (a lila lepkés a lap alján)
A másik levél teljesen meglepett. Baráti körünkben egy családban a harmadik gyereket várták, de még vagy két hét hátra volt a kiírt időpontig. A kislánynak viszont sürgős volt és ma reggel megszületett. Isten hozta!
Csupa örülni való történt ma! Nem is tudom, hogy történhet ennyi vidám, kedves, szívet melengető dolog egy nap alatt egy emberrel. Hát, örülök neki, mindnek! Holnap pedig Borbála kirándulni megy az ovival. Zajlik az élet! ;-)
